Lájkold – az iskola lapja


Olyasmi foglalkozás az írás, mint a játék, a gyermek komolyan veszi, és bár semmi lényeges nem függ attól, amit nagy gonddal végez, afelől, hogy csak játék, még csakugyan elfárad bele.

Szabó Magda

Naprakész, felkészült, színes, változatos, érdekfeszítő. Ez csak néhány jelző, amikkel a Lájkold című iskolaújságunkat illethetjük. Persze minden a szerkesztőség munkájából fakad, akik rengeteget dolgoztak azon, hogy a legfrissebb információkat eljuttassák a diákokhoz és tanárokhoz. A tagok legfőbb feladatuknak az olvasóközönség érdeklődésének felkeltését tartják, ezért változatos rovatokkal és cikkekkel színesítik a lapot. Így például nem maradhatnak ki az élménybeszámolók, film- és zeneajánlók, interjúk, szépirodalmi alkotások, az egészséges életmódról szóló írások, valamint az informatikusok számára oly kedvelt PC játékok rovat sem. A szép szavak mellett azt is el kell mondanunk, hogy az iskolaújság igen nehezen indult be, de ahogy mondani szokták „hamar szárnyra kapott.

Az irányítótanárok, Kiss Mária, Sánta Elza Hajnalka és Czégé Réka tanárnők, megpróbálták mindig arra buzdítani a diákokat, hogy küldjék be írásaikat a lapnak, hogy jelentkezzenek a szerkesztőségbe.

Szerkesztők

2011-2012:

Főszerkesztők: Bagosi Zsófia és Kiss Annamária
Rovatvezetők: Dani Éva, Fărcuţ Renáta, Korda Hajnalka, Krilek Yvett, Moldován Kitti, Nagy Gábor, Nagy Ingrid, Nagy Zsombor, Maurer Lajos, Takács Emese, Szilágyi Norbert, Szabó Bettina, Szél Ádám, Szabó Levente

I. évfolyam 1. szám
I. évfolyam 2. szám
I. évfolyam 3. szám
I. évfolyam 4-5. szám

2012-2013:

Főszerkesztők: Bagosi Zsófia
Rovatvezető: Szilágyi Norbert

II. évfolyam 1. szám
II. évfolyam 2. szám
II. évfolyam 3. szám
II. évfolyam 4-5. szám
II. évfolyam 6. szám

2013-2014:

Főszerkesztők: Bagosi Zsófia
Rovatvezető: Szilágyi Norbert

III. évfolyam 1. szám
III. évfolyam 2. szám
III. évfolyam 3. szám

2014-2015:

Főszerkesztők: Krilek Yvett
Rovatvezető: Bagosi Zsombor, Erdei Anita, Kiss György, Matei Szabolcs, Pribék Petra, Szabó Bettina, Szél Ádám, Traier Balázs, Wagner Tamara